Legutóbbi tweetek

Partnerek

Ingyenes Tárhely

Szórakozás a tradicionális rally pályán

Vendég navigátorokkal teljesítette a hétvégi Villámszer Kazár Rallye Sprint versenyt Lajosházi Csaba, aki az ausztriai Rally Trophy versenyek mellett szinte állandó résztvevője az északi MARB futamoknak is.

Olvasom

Nem vagyunk csalódottak

2016.06.16. Pontszerzés és a versenyautó tesztelése céljából érkezett a 23. Veszprém Rallyera a Sajtó Dénes – Marcsa Nikoletta páros, ám az időjárás közbeszólt, és egy olyan problémára hívta fel a csapat figyelmét, amiről eddig nem tudtak. A nagy esőnek köszönhetően olyan mértékű párásodás mutatkozott az autó szélvédőjén, hogy versenyzőink inkább a verseny feladását választották, de ennek ellenért be tudták fejezni a versenyt.

Olvasom

Folytatódik az álom

Igazán izgalmas és meglepetésekkel teli Veszprém Rally van mögöttünk, amelyet az időjárás kétpólusúvá tett. Az első nap túlnyomórészt a napos, poros körülmények domináltak, míg másnap a fogyni nem akaró eső vette kezébe az irányítást.

Olvasom

Veszprémet túl kell élni

2016.06.10. Pontgyűjtés céljából érkezik a 23. Veszprém Rallye-ra a Sajtós Dénes, Marcsa Nikolett páros. Ez a verseny kiemelten fontos a bajnokság szempontjából, hiszen másfélszeres pontot osztanak majd.

Olvasom

Veszprémbe is a legtöbb pontért megyünk

Június második hétvégéjén kerül megrendezésre az idei év negyedik megmérettetése, a 23.Veszprém Rally. Az újabb murvás versennyel a bajnokság feléhez érünk és a másfélszeres szorzó miatt rendkívül nagy jelentőséggel bír ez a futam.

Olvasom

Egy újabb pazar verseny

Nagyszerű hétvégét tudhat a háta mögött a Lajosházi – Takács duó, akik a Hirter Kärnten Rallye nemzetközi mezőnyében a 7.2-es kategória negyedik helye mellett az Ausztria Rally Trophy bajnokság harmadik helyét is hazahozták.

Olvasom

Végre csata volt

Három gyorsasági szakasszal az Iseum Rallye vége előtt, az ORC mezőny negyedik és a 2WD kategória második helyéről kényszerült kiállni a Kanyik – Nyirfás kettős, ugyanis a Söptei ugratóban szinte beleálltak a földbe. Sajnos annyi alkatrész megsérült, hogy lehetetlen lett volna a folytatás.

Olvasom

Nagyon pattogott a kerék

2016.05.26. A Rallye2-es Bajnokság abszolút kilencedik és az 5-ös kategória második helyén zárta a 2016-os Iseum Rallye-t a Sajtós – Older páros. A srácok nagyon sokat küzdöttek a nem ide való futóművel, de a nézők hiánya is hasonlóan bosszantotta őket.

Olvasom

Szerzői jogi megjegyzés

A weboldalon található minden fotót, szöveget és videót, szerzői jog véd. Az itt található anyagok bármilyen módú utánközlése, kizárólag írásos engedéllyel lehetséges!

Creative Commons Licenc

Kapcsolat

Megye: Nógrád
Város: Salgótarján
EMail: info (a) bgfoto.hu

Közösségi oldalak


Facebook

Portfólió

Idén itt jártunk